Mivel gőzerővel folynak a munkálatok a Fallout Wiki magyar szekciójában, az Óvóhelyet ideiglenesen lezárom.
Egyebek olvashatóak a panelsaman.net
Egy finn rajzoló, Kimmo Lemetti poszt-apokaliptikus képregénye magyar fordításban. Három csapat, a Vörösek, a Sárgák és a Zöldek küzdenek egymással egy lerombolt városban. Hogy miért? Azt talán már ők sem tudják… Súlyos poénok a fekete humor kedvelőinek 43 rövid történeten keresztül.
Vasárnap lezajlott a Hungarocomix képregénykiállítás és vásár a Gödör Klubban. A rendezvény hozta a megszokott formáját, és egy nagyon színvonalas eseményt sikerült összehozniuk a rendezőknek, ahol mindenki a legkisebbektől a legperverzebbekig megtalálta a maga ízlésének megfelelő klasszikus, manga vagy művészi képregényét.
A belépőjegy egyben tartalmazta a tombolát is, így aznap három alkalommal lehetett izgulni, vajon nyer-e az ember valamit, hisz minden stand felajánlott a repertoárjából egy pár gyöngyszemet.
A programok között volt képregényrajzoló verseny, melyben 5 óra alatt kellett egy 5 oldalas kis szösszenetet összeállítani, filmvetítés (többnyire anime), kerekasztal-beszélgetésben részt venni, illetve a Holdfény team standjánál World of Warcraft kártyajátékkal játszani.
A képregény-standok is jócskán kitettek magukért, az egyre népszerűbb anime-manga kiadványok mellett érdemes volt a kifejezetten magyar alkotásokkal foglalkozó pultoknál is egy kis időt eltölteni.

A Roham hozta a megszokott, beteges, non-konformista formáját, a Kemenes-Varga féle Bábel verme, valamint Dorsinecz-Mikó páros Marketing stratégiája kicsit eltért a megszokott szuperhősös művektől. Sirály Dóri minimalista Lem feldolgozása, a Kiberiáda egyszerűen fantasztikus volt,annak, aki pedig Budapestet szeretné egy kicsit a másik oldaláról megismerni annak a Pestblog.hu-t ajánlanám szíves figyelmébe.
Másik nagy kedvencem a Vadvirágok Könyvműhely volt. Joann Sfar kis herceg feldogozásával próbáltak egyedit alkotni, illetve egy hatalmas magyar tehetséggel ismerkedhettem meg (sajnos nem személyesen), Odegnál Róberttel. (róla majd még a későbbiekben egy külön posztban… )
Természetesen volt X-men, Pókember, Batman, Superman és szinte az összes szuperhős külföldi kiadásokban töménytelen mennyiségben (Wolverine: Origins első részéért a szívem vérzett illetve a Spawn teljes füzetért), pólók, bábuk, ám ha az ember ilyen helyre megy el és nagy rajongó, nem árt ha betárazza a havi fizetését, csak a biztonság kedvéért, nehogy szembejöjjön egy 100 oldalas Hellboy művészeti album majd 20 ezerért…
Mostanság kicsit elmaradtam a bejegyzések írásával, ami egyrészt köszönhető volt a nyári uborkaszezonnak, másrészt az alkotói válságomnak, harmadrészt pedig egy új project elkezdésének (ami nem is annyira új, ha úgy vesszük).
Ez a dolog elég jelentősen érinti az Óvóhelyet is, hiszen egy nagyon fontos alapillér felépítésének folyamata szakad most meg – azért, hogy egy másik helyen folytatódjon. Ez az alappillér pedig a Vault-Tec Database. Read the rest of this entry »
Ma este 21:00-kor újra megnyílik a szerver, lehet jönni és csatlakozni a mészárszékhez.
Hamachi adatok:
id: FalloutTactics:BOS
password: BOS
